
A tavalyi nagy sikerű indiai tánctábor után idén gyerekeknek is
megrendezzük kézműves foglalkozással, sok játékkal egybekötött bentlakásos
táborunkat.
Az
ötnapos gyerektábor vezérfonala az indiai odisszi tánc, mint mozgáskultúra.
A játékos, képességfejlesztő táncoktatás mellett, életmódbeli, kulturális,
kézműves és ismeretterjesztő foglalkozásokkal segítjük a résztvevőben
a környezettudatos szemlélet fejlődését.
6-12
éves gyerekeket várunk, akik szeretnek mozogni, alkotni és szívesen
tennék ezt indiai kulturális környezetben.
Öt nap alatt játszva tanulunk olyan egyszerű gyakorlatokon keresztül,
amelyek az indiai nevelésben, már évezredek óta jól beváltak. Az
indiai tánc gyakorlatai fejlesztik a ritmusérzéket, mozgáskultúrát,
a mudrák, a kézügyességet. Az izolált mozgás megtanít a koncentrációra,
és fegyelemre, míg a jóga segítségével megtanulunk lazítani, kikapcsolni
is.
A gyerekek napi programja reggelitől vacsoráig tart, mely az indiai
kultúra köré csoportosított foglalkozásokból áll:
- indiai
klasszikus tánc alapjai
-
esztétikus testképzés
- indiai
ritmusgyakorlatok
- kéz
és szemgyakorlatok (mudrák)
- reggeli
közös éneklés
- tenyérfestés
hennával
- kreatív
kézműves foglalkozások, rajzolás, festés, hajtogatás...
- indiai
történetek olvasása és feldolgozása
- jóga
- relaxáció
- sok
játék
Oktatók: Túri Virág Réka moderntánc pedagógus és
Bolla Rita festő és vizuális nevelőtanár
A
helyszín, szállás: Nandafalva hindu templom vendégháza
adja a szállást. A foglalkozások szabad levegőn, időjárás függvényében
zárt térben zajlanak.
A
tábor díja: 25 ezer forint. Ez magában foglalja a napi
háromszori ízletes vegetáriánus étezést, a szállást és az oktatási
költséget.
A
tábor ideje: 2010. június 30-július 4. (érkezés július
29-én)
Jelentkezési határidő: július 24.
Előleg: 10 ezer Ft
Ha jelentkezni szeretnél, vagy bármilyen kérdésed van, akkor ide
írhatsz:
turivirag@gmail.com
Mobil: 30/565-3316
Látogasd meg az oktató oldalát: www.parvati.hu
Várunk szeretettel!
|