Közösség - Mestereink - B.A. Paramadvaiti Szvámí 1.

Minden dicsőség örök lelki tanítómesteremnek, Sríla Prabhupádának! Minden dicsőség a Legfelsőbb Úrnak, Srí Krisnának, aki a Felsőlélek mindenki szívében.
Ő vezetett el engem mesterem lábaihoz, és sok-sok lelki útmutatást nyújtott már életemben.

Németországban születtem 1953-ban, csupán néhány évvel a második világháború után. Egy kis faluban éltünk, ahol nem volt több tíz háznál, így közeli kapcsolatban lehettem a természettel. Az érzékeimtől megzavarodva és azt látva, hogy a világ tele van problémákkal (mint pl. a vietnámi háború), hamar arra a következtetésre jutottam, hogy ez a hely nem az igazi otthonom. Tizenöt évesen vegetárius lettem. Álljon itt azoknak az embereknek a listája, akik kisebb-nagyobb mértékben hatással voltak rám, és megalapozták belső fejlődésemet.

Anyám a kedvességén, egyszerűségén és toleranciáján keresztül.
Apai nagyatyám különcsége miatt, és mert a zenének ajánlott.
Anyai nagyatyám, mert megmutatta nekem, hogy a múltnak élni hasztalan dolog.
Apám mert megmutatta, hogy Istenben hinni nem volt mindig bizonyosság.
Carl Orff az egyszerű zenéjén keresztül.
Nino nagybátyám, aki megtanított rá, hogy egy vezető csak akkor hiteles, ha helyesen viselkedik.
A keresztény papok, akik csak hiányosan válaszoltak feltett kérdéseimre.
Karl Marx, mert az igazságot kereste.
Marcuse, Bloch és más baloldali ideológusok, akik korai lázadásaim diákéletét formálták.
Che Guevara, kinek példája miatt a korrupt rendszer elleni merész lépéseimet fontolgattam.
Lao-ce, amiért újra reményt adott egy másmilyen valóságban.
A Beatles, a Moody Blues, a Quintessence és a Pink Floyd a zenéjük miatt, ami egy ideig mássá tett.
Minden kommuna tag (rövid ideig egy kommunában éltem), aki megosztotta velem az életét, és megtanított arra, hogy a valódi szeretetet nem találhatom meg egyszerű fizikális kapcsolatokban.
Minden barátom, akik a drog miatt vesztették életüket, így védelmezve meg engem attól, hogy ezen az úton induljak el.
A Hair című musical, mert ekkor kerültem kapcsolatba a Mahámantrával, és mert ez védett meg a katonai szolgálattól.
Hermann Hesse, aki a Góvinda szót ajándékozta nekem, és titkos reményt ébresztett bennem.
Mindenki, aki arra ösztönzött, hogy az emberi létforma nem az érzéki örömökre, hanem az önmegvalósításra való.
Számos jógi, akikkel találkozva ráébredtem, hogy a jóga Isten iránti odaadás nélkül nem adja meg nekem azt a szeretetet, amire szükségem van.
Az Úr a szívemben, aki megóvott attól az őrültségtől, hogy véget vessek az életemnek.
Wolfgang barátom, aki minden lépésnél velem volt, amikor az igazi lelki utat kerestem, kivéve azt az utolsó lépést, amikor Sríla Prabhupáda lábainál menedéket találtam.
Jaya Gauraji, aki az első vezetőm volt fiatal brahmacsári (novicius) koromban.
(Túl őszinte volt ahhoz, hogy elfelejtsem.)

Sríla Prabhupáda az a személy, akit sosem bántam meg, hogy elfogadtam emberi testem hajójának kapitányaként, hogy átszelje velem az anyagi lét veszélyes óceánját. Ő magyarázta el nekem azt a leglényegesebb dolgot, amit előtte senki sem volt képes még a legóvatosabban sem közölni velem. Miért szenvedek olyan nagyon? Fiatal vagyok és bűntelen, miért érzem olyan iszonyúnak ezt a világot, és annak összes erőszakosságát? Ő így felelt:

"Azért, mert egy gazember voltál. Előző életeidben sok szenvedést okoztál másoknak, és most kapod meg ezek visszahatását." Micsoda megkönnyebbülés! Végre egy tiszta és pozitív kép. Ami elmúlt, az nem folytatódik az önzésnek ebben a tudatlan helyzetében. Azt mondta, hogy legyek az igazság, a lélek és a szolgálat forradalmára minden szenvedő ember javára. Leleplezte a fogyasztói társadalmat, az ateista dialektikus materializmust, a kommunizmust és kapitalizmust. Reménységet adott az egyszerű élet, magasrendű gondolkodás eszményével, az imádkozás gyakorlatával, és azzal a bölcsességgel, hogy harmóniában kell élnünk a természettel. A technikai vívmányokat egyedül Isten terveinek szolgálatában használjuk. Ne okozzunk még több szenvedést másoknak. Vrindávanban szeretnénk élni, a természet ölén, minden élőlény iránti szeretetben, mélyen elmerülve az isteni pár, Srí Srí Rádhá és Krisna szolgálatában. ők a mindenség eredete.

Indiába szerettem volna utazni, hogy egy lelki tanítót találjak, de apám visszatartott. Mivel még nem voltam tizennyolc éves, engedélye nélkül nem kaphattam útlevelet. Amikor olvastam az indiai jóga-hagyományokról, az nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a különböző politikai szervezetekben és a hippi életérzésben való hitem összeomoljon.

Amikor meghallottam, ahogy George Harrison énekelte a Mahámantrát a rádióban, világossá vált számomra, hogy jó úton járt. Meg kellett találnom ezt a tanítót.
Este kilenc óra után érkeztem meg a templomba egy kalandos utazás után. Mindez Düsseldorfban történt, egy lepusztult épületben, amit az állam lakhatatlannak minősített. A hippik betörték az épület ajtaját, és két fiatal bhakta elfoglalta a tető alatti részt a padlástérben, s ott egy kis templomot rendezett be.
"Meddig akarsz maradni?" - kérdezte tőlem egyikük. "Néhány napot" - feleltem, de belülről egy hang azt mondta nekem, hogy ez az idő hosszabb lesz, mint gondolnám.

Éppen csak tizennyolc évesen találtam egy kolostort, melynek nem volt még gyökere Nyugaton. Minden új volt. Ahogy öltöztünk, a zene, a mester, az étel, a könyvek, a napi tevékenység, a rövid haj, az ébredés időpontja, röviden minden. És én szerettem ezt. Akik nem élték át mindezt belülről, azok meglehetősen gyanakodva szemléltek minket és a viselkedésünket, de akik megosztották velünk néhány napjukat, azok legalább is a barátaink lettek. És nagyon sokan akartak többet tudni a szeretet jógájáról. Én nem sok mindent értettem meg, de hamarosan leültem az emberek mellé, és megpróbáltam megosztani másokkal is, amit hallottam. Hogyan változtasd meg az életed? Hogyan hagyj fel a droggal? Hogyan alakíts ki egészséges kapcsolatot a családoddal? Hogyan hagyd abba a cigarettázást? Honnan meríts erőt az élethez? Hogyan akadályozd meg a barátnődet abban, hogy elvetesse a gyermekét? Hogyan szerezz pénzt, és miként használd azt bölcsen?

Egy kis összezavart kölyökként érkeztem, de gyorsan meg kellett tanulnom, miként segítsek másokon. Az, hogy csupán a hallottakat és a szentírásokban olvasottakat ismételtem, csodálatos hatásúnak bizonyult. Az emberek csatlakozni akartak a két szobás ásramhoz, ahol pedig csak hideg víz volt, és az is csak hat emelettel lejjebb, a fürdőkabin csapjából jött az európai tél kellős közepén.

Olyan édes volt ez az élet, mint a méz, de olyan nehéz, mint egy szigorú vezeklés. Minden nap kimentünk, és beszéltünk az embereknek a mesterünkről és a lelki utunkról. Hajnali négykor keltünk, és zengtük a Mahámantrát. Azután énekeltünk néhány dalt Góvindának, majd olvasott valaki közülünk a szentírásokból. Ezután főztünk és kitakarítottuk a templomot. Mindezek után praszádot ettünk, ami karma-mentes lelki étel, és hihetetlenül ízletes. Tizenegy óra körül elhagytuk a templomot, hogy kiosszunk néhányat az újságunkból, és hogy meghívjuk az embereket, hogy látogassanak meg bennünket, és támogassák az ásramunkat. Előzoleg arra a következtetésre jutottam, hogy valójában a pénz az oka a gyűlölködésnek és a kapzsiságnak, és mindaddig azt a hippi ideált tartottam magaménak, hogy lehetséges pénz nélkül élni. De Jaya Gauraji azt mondta nekem: "A pénz csak energia. A Legfelsőbb Úr örömére kell használnunk, nem mások ellen, és nem a személyes örömszerzésre. Ha az emberek támogatják a templomunkat, és mi ezt önzetlenül lelki tevékenységekre fordítjuk, akkor ez az ő lelki üdvösségüket szolgálja majd." Egy kicsit szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, de hamarosan megtapasztaltam az igazságát. Akik boldogan segítették a tevékenységünket, szintén boldoggá váltak, és lelkesen változtattak az életstílusukon. Alig hittem a szememnek. Egyszer egy fiatal fiútól még egy autót is kaptunk ajándékba.

Aztán azt hallottuk, hogy lelki tanítómesterünk hamarosan Párizsba érkezik.A várakozás egyik végletből a másikba csapott. Nagyon lelkesített mindannyiunkat, hogy Párizsban személyesen találkozhatunk Gurunkkal. Vad képzelődés és reményteljes fohászkodás következett. Lehetséges egy olyan személlyel találkozni, mint az Úr Jézus? Vajon tényleg lehetséges a segítségével kijutni ebből a világból? Vajon minden misztikus erővel rendelkezik? Vajon meg tudja oldani a világ problémáit? El tudja oszlatni kételyeinket, a kéjt és a nehézséget, hogy uralkodjunk a dühön? Elfogad majd bennünket? Kavarogtak a gondolataink, de elég erőteljes volt ez az érzés ahhoz, hogy valami lehetetlen dologba fogjunk.

Mindenekelőtt Berlinbe utaztam, hogy Vasudevajitól megtanuljam, hogyan kell Krisnának festeni. Sajnos azonban a képességeim újra meghiusították festői szolgálatomat. Ott voltam a kettéosztott városban, és terveket szőttünk, hogyan prédikáljunk a fal másik oldalán. Végül Párizsba mentünk, és amit eddig csupán reméltem, most intenzívebben valóra vált, mint reméltem. "Beszélj mindenkinek Krisnáról! Váljon ez az életed missziójává!" - Sríla Prabhupáda szavai még mindig a fülemben csengenek. Nyolc áldásos nap. Tánc, lelki étel, napi leckék.

És eljött a felavatásom napja. Olyan volt ez, mint amikor egy kis gyerek háromezer ajándékot kap egyszerre. Nem tudtam, hogyan kellene magasabbra ugranom örömömben. Találkoztam az igazi barátommal. Találkoztam lelki atyámmal. A szeretet forradalmárával. Az igazság tudósával, aki hősiesen szembeszállt a materialista tudománnyal, miközben soha senkit sem tett boldogtalanná. Úgy éreztem, haza értem. Az igazi otthonomba. Az élet guru nélkül olyan, mint a ház tető nélkül. És én most megtaláltam ezt a tetőt a fejem felett, én, aki olyan szomorú voltam ennek a világnak az erőszakossága és nyilvánvaló igazságtalansága miatt.

De Ő egy új utat mutatott nekem: "Válj aktívvá, és segíts a problémákat megoldani ahelyett, hogy megmaradsz passzív bűnösnek a világban. Vegyél részt a megoldásban, és ne a problémákban! Amit nem adsz oda, azt el fogod veszíteni!" Én semmit sem akartam elveszíteni, legfőképpen nem a szeretetemet és a szívemet. Most találtam valakit, akinek mindezeket odaadhatom. De neki néhány nappal később el kellett mennie, ezért mindent nagyon gyorsan magamba kellett szívnom. "Másokért élni, nem magunkért. Ha tetszik neked és úgy akarod, légy szerzetes egész életedben. A védikus szentek ezt ajánlják." Nem tudtam, mit is gondoljak. De boldog voltam. Ő volt az a személy, akit képes vagyok szolgálni, mert semmilyen hátsó szándék sem volt a szavai mögött.

Kedves barátaim! Szívem szerint magammal vinnélek benneteket Párizsba, hogy ti is megtapasztaljátok azt, ami nekem akkor megadatott. Ha ti is találkozhattatok volna Prabhupáddal, akkor most biztosan megértenétek, hogy huszonnyolc év után miért szólítom még mindig lelki tanítómesteremnek, és miért inspirál a mai napig az, hogy igaz szolgájává váljak.

Egy másik fontos dolog, amit mondott nekem: mindig alázatosnak kell lennünk, hogy ne kövessünk el sok hibát. Belátom, ez nem könnyű. Szó ami szó, amikor néha láttam, hogy lelki családjában valaki nem viselkedett helyesen, és emiatt félreállították, ilyenkor kemény szavakkal védtem meg Gurumnak ezt a hagyatékát.

De ez egy másik történet, és jobb lenne, ha inkább arról hallanátok, milyen hasznos lenne a számotokra, ha egy lelki közösség tagjaként tevékenykednétek. Oly sok nektár rejlik a lelki életben! Szabadidejében az ember olvashatja a szentírásokat, de oly sok feladat vár bennünket mindenütt. Nekikezdhetünk akár Ecuador dzsungelében lakva, csodálatos lelki menedékhelyeket állítva végig az úton, vagy akár CD-ROM-okat készítve Krisna üzenetéről és a Bhagavad-gítáról. Habár magamat mesterem egyszerű és jelentéktelen követőjének tartom, esélyem volt sok mindent megtanulni.

Sokszor érzem, hogy fontos leírnom ezeket, mert hasznára válhat barátaimnak és az ásramokban lakóknak. Sríla Prabhupáda az Ő végtelen kegyéből elküldött engem misszionáriusként számos országba. Sokszor ellátogatok ezekre a helyekre ma is, amikor valaki kedvesen megkér arra, hogy némiképp vegyek részt az életében. Így próbálom szolgálni a tanítványait. Én is fogadtam el néhány tanítványt, mesterem eltávozása után. Hadd beszéljek most erről.