Láttam a ház kapujából, hogy játszik a föld hatalmas
királya,
Ég fia, fűben hempereg, és nevetésre áll a szája.
Csillog a reggel, a gyermek víz, és anyja kacag szünetlen,
Mégis a bölcsek mondják: Ő az ősi, a megszületetlen.
Illatos tisztás. Hallom, a szenvedély hogy elragadja,
Látom, hogy fölkel, és azt a szép lányt magára hagyja.
Láttam, a lányokat hogy cserélte, láttam gondtalannak,
Mégis a bölcsek elfogadják szentnek és folttalannak.
Mélyvörös izzást láttam a szürkületben én valahol,
Láttam, a föld királya táncol, s közben hangosan dalol.
Mégis a béke hercege Ő, akiről az ősi könyvek
Szólnak, hallgatag bölcsek imádják Őt, s a néma könnyek.
Eljött újra a félelem, és a sötétség szörnyű királya,
Még a kisgyermek is elfut, ha véletlenül meglátja,
Mégis a fények fénye ő, kinek csillogása az éden,
Szépség, mely visszatükröződik a révült látnok szemében.
Láttam, a herceg a keskeny ajtón át a porba kilépett,
Szép volt, vakmerő, kit a szenvedélyes tűz elemésztett,
Mégis az élők élete Ő, kit a föld a hátán hordott,
Ős, örök ifjú, Ő küld ezernyi napkorongot.
Csillagok tűzforrása, és arany urna vagy szupernova,
Hol nyugovóra lelhet végül a bolygók csillogó pora.
